Hangmérnök

A StudioM hangutómunka stúdió tulajdonosa és hangmérnöke. A húszas évei elején, a budapesti underground zene világában került közel a hangtechnikához, majd 1998-ban elvégezte a Magyar Rádió hangmesteri képzését. A kilencvenes években számos nagykoncert hangosításáért felelt, majd az IBS Színpad hangmérnökeként és műszaki vezetőjeként dolgozott hét évig. Innen került a film világába, ahol olyan sikerfilmeken dolgozott, mint A nyomozó (2008), a 9 és ½ randi (2008), az Üvegtigris 3. (2010), ill. az HBO Társas játék (2011) és Terápia (2012) sorozatai. A 2009-es Magyar Filmszemlén Arany Mikrofon Díjat kapott a Valami Amerika 2., a Mázli és a Pinprick című filmek hangmérnöki munkájáért. Szász Attilával már első rövidfilmje, a Most látszom, most nem látszom (2005) óta együtt dolgozik, ő volt a hangmérnöke A berni követnek (2014) és a Félvilágnak (2015) is, utóbbiért 2016-ban Magyar Filmdíjra jelölték. Legutóbbi munkái közé tartozik A martfűi rém (2016), Az állampolgár (2016) a Budapest Noir (2017), valamint olyan Magyarországon forgó nemzetközi produkciók, mint a Vaksötét (2016) vagy a Colette (2018). Saját stúdiójában jelenleg több nagyjátékfilm, valamint reklám- és tévéfilm készül.

A SZUPERMODERN STÚDIÓ BEMUTATJA A GULÁG EMLÉKBIZOTTSÁG TÁMOGATÁSÁVAL SZÁSZ ATTILA FILMJÉT GERA MARINA  CSÁNYI SÁNDOR  “ÖRÖK TÉL”
DÖBRÖSI LAURA  KISS DIÁNA MAGDOLNA  FARKAS FRANCISKA  KURTA NIKÉ  OROSZ ÁKOS  FÜR ANIKÓ  GÁSPÁR TIBOR
GYÁRTÁSVEZETŐ SZABÓ LÁSZLÓ RENDEZŐASSZISZTENS KOPEK DONÁT SMINK HORTOBÁGYI ERNELLA JELMEZ KEMENESI TÜNDE
DÍSZLET HORVÁTH VIKTÓRIA  NÁNÁSSY ZSOLT HANG MAJOR CSABA ZENE PARÁDI GERGELY VÁGÓ HARGITTAI LÁSZLÓ H.S.E.
FÉNYKÉPEZTE NAGY ANDRÁS H.S.C. PRODUCER KÖVES ÁBEL  LAJOS TAMÁS
HAVASI JÁNOS “LÁNYKÁK, AZ IDŐ ELJÁRT” CÍMŰ KÖNYVE NYOMÁN
ÍRTA KÖBLI NORBERT  SZÁSZ ATTILA RENDEZTE SZÁSZ ATTILA
Gulág Emlékbizottság NKA Szupermodern Filmstúdió