Rendező, forgatókönyvíró

Balázs Béla-díjas filmrendező, 1996-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Pályáját filmkritikusként és filmforgalmazóként kezdte, 2002 óta rendez reklámfilmeket. Több mint 200 reklámfilmet forgatott hazai és nemzetközi stábokkal szerte a világon, Bejrúttól Mumbaion át Fokvárosig, melyekkel több rangos szakmai díjat nyert.

Első rövidfilmje, a Most látszom, most nem látszom (2005) több mint száz filmfesztiválon szerepelt, és 19 díjat kapott.

Két nagysikerű történelmi témájú tévéfilmet rendezett Köbli Norbert forgatókönyveiből: a berni magyar nagykövetség elleni ’58-as támadást feldolgozó A berni követ (2014) és a hírhedt Mágnás Elza gyilkosságról szóló Félvilág (2015) összesen több mint 60 nemzetközi filmfesztiválra kapott meghívást és 30 díjat nyert, többek között Montreálban, Los Angelesben, Tiburonban, Nahsville-ben, Moszkvában, Nápolyban és Barcelonában. A Félvilág a nagy siker hatására később moziforgalmazásba is került.

Szász Attila jelenleg az Örök tél utómunkálatain dolgozik, és nemrégiben fejezte be az Apró mesék című mozifilm forgatását, amely negyedik közös munkája Köbli Norbert forgatókönyvíróval és Lajos Tamás producerrel.

A SZUPERMODERN STÚDIÓ BEMUTATJA A GULÁG EMLÉKBIZOTTSÁG TÁMOGATÁSÁVAL SZÁSZ ATTILA FILMJÉT GERA MARINA  CSÁNYI SÁNDOR  “ÖRÖK TÉL”
DÖBRÖSI LAURA  KISS DIÁNA MAGDOLNA  FARKAS FRANCISKA  KURTA NIKÉ  OROSZ ÁKOS  FÜR ANIKÓ  GÁSPÁR TIBOR
GYÁRTÁSVEZETŐ SZABÓ LÁSZLÓ RENDEZŐASSZISZTENS KOPEK DONÁT SMINK HORTOBÁGYI ERNELLA JELMEZ KEMENESI TÜNDE
DÍSZLET HORVÁTH VIKTÓRIA  NÁNÁSSY ZSOLT HANG MAJOR CSABA ZENE PARÁDI GERGELY VÁGÓ HARGITTAI LÁSZLÓ H.S.E.
FÉNYKÉPEZTE NAGY ANDRÁS H.S.C. PRODUCER KÖVES ÁBEL  LAJOS TAMÁS
HAVASI JÁNOS “LÁNYKÁK, AZ IDŐ ELJÁRT” CÍMŰ KÖNYVE NYOMÁN
ÍRTA KÖBLI NORBERT  SZÁSZ ATTILA RENDEZTE SZÁSZ ATTILA
Gulág Emlékbizottság NKA Szupermodern Filmstúdió